Egyszer volt, hol nem volt, összetindereztem egy egész szimpatikusnak tűnő figurát. Profilképén látszik, hogy nem idevalósi, de vállalható arcszerkezet, egyszem ülős kép. Nyelvtanárféle ember, kedvesen kommunikál, felveszi a tempót, elmeséli az életét dióhéjban kultúráltan, az rendezett, majd néhány nap telefonálás után randira invitál. Nem igényli, hogy bemenjek a városba miatta, hanem gálánsan eljön az én településemre.
Izgis nap, csiniruci, finom smink, frissen mosott haj, írja ő már 10 percel korábban odaér a cukiba, én időben érkezem, pontosan.
Belibbenek frissen, üdén mosolyogva, ül az asztalnál és nem áll fel. Mondja szia, és int, mutatva, hogy ott a pultnál kell rendelni. Látom, hogy még ülve is alacsonyabb nálam, és a profilképéhez képest jóval kevesebb a haja, úgy 10 évnyit öregedett, és van valami perverz beteg kisugárzása ami alapján jobb is ha nem fogunk kezet. Tudom én azt vazze merre adják a nasit, mert ez a kedvenc cukim, de egy teára talán illendő lenne meghívni a hölgyet, dohogok magamban és kevésbé lelkesen hozok magamnak egy teát. Persze nem áll fel, most sem, néhány percig semmitmondó témákról csevegünk. Ő már befalta a sütijét, és a csészéje is üres. Aztán belecsap a lecsóba és rákérdez:
- No és mi a véleményed, hogy tetszem?
Nem akarom megbántani, próbálom óvatosan fogalmazni a mondandómat, elsőre választok egy semmitmondó mondatot:
- Nem pont erre számítottam, és... - és nem tudom végig mondani.
Felpattan, olaszos virtussal közli, hogy akkor nekünk itt nincs dolgunk egymással és egy viszláttal olajra lép. Kacsázó járással távozik, járás közben valahogy még betegebb perverz kis manó kisugárzása van...
Ostobán nézek ki a fejemből 10 percig, hogy ez mi a kénköves ménkű volt, majd addig kevergetem döbbenten a teámat, amíg kihűl. Mire megiszom a teát, rendbe teszem az önérzetem és nyugtázom, hogy úgyis alacsony volt, fura is volt, nem kár érte. De itt nincs vége a történetnek.
Két nap múlva felhív, meglepődve felveszem. Elnézést kér, ne haragudjak, de az olaszos virtus, és hát na, nem is hagyta nekem végig mondani a mondatot, és ezer bocs meg egy anyamedve. Mondom neki, megtisztel a hívása, akkor rendben vagyunk, de hát én ezzel a virtussal nem tudok mit kezdeni, nagyon letörte a lelkesedésemet és nem látok több lehetőséget a barátságnál. Mire ő:
-De milyen jók vagyunk, hogy így összebarátkoztunk, akkor elmehetnénk swinger klubba mint az igazi barátok...
:D ...és igeeeen, ott a perverz kis törpe! Mondom neki:
- Megtisztelő az ajánlat, de nem élnék vele, mert ez engem nem vonz.
- De higgyem el, nagyon jó lesz.
- Nem.
- De naaaa. Próbáld ki, nem fogod megbánni, mert nagyon jól nyalok és biztos találok valami jó nagyfarkú férfit is közben. - lesik: vazze, hát ennek még fel se áll, úgy akar csajozni!
- Nem, szia.
Végül tiltottam szegényt, mert még egyszer megpróbált rábeszélni.
Tanulságok: legyen több képe fent, vagy privátban később küldjön még. Korabelit, nem száz évvel ezelőttit. Gyanakodjunk, ha ül, és nincs kitöltve a magasság adat a profilján, hogy törpe. A perverziót nem tudom miből kéne kiszűrni, az nekem már csak a személyes kontaknál lett gyanús.